2011. 06. 15.

Máriák

 

 

 

 

 

 

Ritka szép Mária szobrokat találtam, s keresztet romjaiban ritka talapzaton. (Bak, Pusztaszentlászló)

2011. 04. 13.

Koncert és az ő közönsége

Koncertre indultam, a Költészet Napján. Mindig odaszólok telefonon, kezdődik-e, én nem szeretem az előzetes lötyőgést, maradjon az a fiataloknak, na és a "melléktevékenysége".... Most nem szóltam oda, érkezem a meghirdetett kezdet előtt 10 perccel. 35 fő várt rá, aztán addig húzták a kezdetet, s várták a közönséget, míg (akik nem értek erre rá) kezdték visszaadogatni a jegyeket. Nos, 3/4 órás késsel el is kezdődött. Ami kezdődött több mint két órán át tartott, s szuper volt, jó zene, jó zenészek, fantasztikus hangulat. Odatették magukat, ahogy mondani szokták. Élvezték ők is, együtt voltak a közönséggel, a közel hetven fős közönséggel, egy megyeszékhelyen. Oda se neki,aki ott volt, őket megtisztelték.

Tom Waits dalokat halottunk, s akik zenéltek: Ian Siegal és Ripoff Raskolnikov és kiváló magyar zenészek. Akit a közönség legtöbbször nevén említett: a TIBI...., nos, megjegyzem a többiek is fantasztikusak voltak, legfennebb ő a legnépszerűbb. Megjegyzem, nem is véletlenül zenésztársával együtt: értsd Varga Lívius. Ahogy elnéztem működésüket értem is a fiatalokat. Viszont a többieket: Nagy Szabolcs, Varga Laca, Frenk sem kell, s nem is szabad lebecsülnünk!!!

(A fotók minősége ilyen, sajnos ilyen....)

2011. 03. 25.

Könyvek, amelyeket ajánlok olvasásra!

Két könyv az internetről ( és az internet adta lehetőségekről, változásokról életünkben, egy pszichológus szemével látva és a kereskedelemben). És egy link, ahol az utóbbiról olvashatunk recenziót is. Szakavatottabban, ahogy leírnám, de úgy éreztem, akinek nem került még a kezébe, érdemes elolvasnia! És egy másik link az első könyvről.

A könyvek nem újak, Tari Annamária könyvéről egy másik blogban írtam is, de szerintem fontosak, nem hagyhattam említés nélkül egyiket sem. Jó olvasást!!!

2011. 03. 20.

Helyett...

Utazni készültem pénteken: frizura, szabadság, a gondoskodás "uramról és parancsolomról". Aztán eljött a péntek délelőtt, éreztem itt a vég: kifeküdtem, délután ötig "nem lett belőlem ember". Maradtam. (Na, szegény Sándorok: apám, öcsém.)

Aztán teltek napok, s kiderült mindennek oka volt: még péntek este jött a telefon kedves netes ismeretlen ismerősömtől, felénk jár, találkozzunk. Évek óta tervezzük, most összejött. Ha két órára is, de kiderült a netes, telefonos beszélgetések nem voltak alap nélküliek, jól éreztük magunkat egymás társaságában. Folyt. köv.

Vasárnap: megérkezett a redőnyös mester is. Ehhez tudni kell, a házat szigetelik, a redőnyök hónapok óta leszedve, a kisszoba olyan mint a vakondlakás, nincs függönye, csak sötétítője, s leginkább sötétség, nappal is (lásd, értsd felállványozva az ablak előtt...stb.). Nos, ma délelőtt ennek vége vettetett. Ismét emberi körülmények közt, s fényben élhetek.

S délután jó másfél hónap után megérkezett barátnőm is a születésnapi köszöntéssel. A Sándorok? Nos ők hó végén kerülnek köszöntésre, remélem arra az idő is beáll, s a frontok nem döngölnek ismét a földbe. Úgy legyen!

Azért a tavasz visszavonhatatlanul itt van, ha még egy kicsit huncutkodik is velünk. ŐK az építési törmelék közt is utat találtak maguknak, s hirdetik!

 

2011. 03. 20.

Régi terv volt: megvalósult

 

Valamikor írtam arról, hogy szeretnék csináltatni fazekassal étkészletet. Íme, megvalósult! Ismertem, akinek a munkájának örültünk volna, már csak a pénzt kellett összeszedni. Erre valók az ünnepek: borítékokat (és pénzt) kértünk. Amikor összegyűlt, felkerestük a mestert: Csuti Tibort, aki népi iparművész IS. Most csak ízelítőt hoztam, mert csomagolva van minden, ha a helyükre kerültek többet is megmutatok. Meseszépek. 

Készítette Csuti Tibor

Régebbiek | Végére »